A vallásosság/spiritualitás protektív szerepének vizsgálata a kiégéssel kapcsolatban

Dolgozatomban annak a kutatásnak az eredményeit szeretném bemutatni, melyben megnéztem, hogy a szerzetes ápolónők a segítő szolgálat során ugyanolyan kiégettek-e, mint a nem vallásos ápolónők. Ehhez két kérdőív felhasználása alapján tudtam eljutni. Egyik a “Kritika utáni vallásosság-skála, a másik a Maslach-féle (Burnout Inventory) kiégés kérdőív.

A vizsgálati személyek legalább 5 éve betegágy mellett dolgozó ápolók voltak, összesen 350 személy. Első eredményként azt kaptam, hogy – érdekes módon – a munkában eltöltött évek számával nem nőtt egyenes arányban a kiégés értéke. Ezután a vallásosság tényezőjének hatását néztem a kiégésre. A vallásosság azonban egyetlen számértékkel nem leírható és megfogható, így három aspektus alapján vizsgáltam a kérdést. Ez a három: Az önbecsült vallásosság foka, a templomba járás és a “Kritika Utáni Vallásosság Skála”. Ezen aspektusok alapján mért értékek lineáris kapcsolatot, fordított arányosságot mutattak a kiégéssel.

Matematikai statisztikai módszerek segítségével második fázisban sikerült egy vallásosságról alkotott pontszámot kidolgozni, amelyet a kiégés pontszámokkal összevetve ugyanezt a fordított arányosságot kaptam a kiégés és a vallásosság között. Ez alapján a vallásos hit protektív tényezőnek mondható az általam mért mintán a kiégéssel szemben.  Ez az eredmény az egész vizsgálati mintára igaz. Csoportokra vetítve pedig azt az eredményt kaptam, hogy a kiégés mértéke a szerzetes nővérek közösségnél lett a legalacsonyabb, ennél magasabb az egyházi intézményben dolgozó ápolók kiégése, és az állami kórházban dolgozó ápolók kiégését találtam a legmagasabbnak.

A vizsgálatom tehát azt az eredményt hozta, hogy a vallásos hitnek döntő szerepe van a kiégés elkerülésében.